"Zoltán költészete kezdeteitől az utolsó versekig hamisítatlanul modern, de keresztény tartalmuk egyre mélyebb, egyre kézzelfoghatóbban tapintható, még akkor is, ha, vagy pontosabban éppen azért, mert témájuk sohasem teológiai vagy vallásos, mégcsak nem is filozófiai, csak filozófikus. Attól hiteles keresztény versek ezek, hogy a vallásos máznak vagy szentimentalizmusnak, vagy spekulációnak, vagy szokványos hitnek még árnyéka sem férkőzik hozzájuk. Csak helyzetjelentést adnak egy, a múlandósággal és az örökkévalósággal, a szenvedéssel és a vigasztalással, a világgal és a Teremtővel birkózó lélek állapotairól, vagy még inkább állagáról."

Perczel István

Részlet "Az utolsó előtti mosoly" kötethez írt előszóból


In memoriam
Molnár Zoltán

 
Testünk itt,
lelkünk otthon
ég el.
Leszünk csillag
s kísértő láng
a múlt
s a jövő
végtelenségében.

Székely Magyari Ferenc


Kézirat:
Kézirat

Látogatók száma:

     Mozo már tudja...

...tudja a válaszokat a kérdéseire, persze, csak abban az esetben, ha valóban létezik az a tudás, amiben bízunk, de bizonyosságot sohasem szerezhetünk róla.

     Legtöbben talán mind a mai napig Csíkszeredában emlékeznek rá, s legtöbben talán ezen a kedves becenéven. Nem tudom, Magyarországon szólították-e így a barátai, vagy ez csak a szülőföld kiváltsága, szeretete maradt vele szemben. 24 évesen belemerevedni az örökkévalóságba, sok apró, "földi" kérdezz-feleleknek megváltoztatja az értelmét és jelentőséget ad a múló gesztusoknak, amelyek így emlékbe kövülnek.

Molnár Zoltán verseit először a marosvásárhelyi Mentor Kiadó adta ki, az előszót a pécsi egyetemi tanár, Perczel István írta. A kötet címe Az utolsó előtti mosoly. Az "utolsó előtti", vagyis az, amit az ő "privát indiszkrét líratragédiája" még megmutat az embereknek, mert az utolsó, a legutolsó már nem földi és nem életmosoly, hanem az elmúlás pillanatának maszkja......Rosszul vagyok, rosszul vagyok kezdetű verse tulajdonképpen cím és keltezés nélkül maradt.

"Rosszul vagyok, rosszul vagyok
Nem is élek, nem is halok[...]
Örök vagyok, de halandó
Percenkénti elmúlandó
Nemis érzek, nem is látok
Nem is ülök, nem is állok
Azt sem tudom, merre vagyok" [...]

     Mert törvényszerűen elmaradnak, elfogynak a szavak, amikor már nem lehet közölni velük a végső, a legeslegvégső érzést, gondolatot, ha van még valami ilyen a kiszikkadt élethatáron. "Leszek zajnak csendessége, apró résznek teljessége" - írja Mozo utolsó üzenetként, mintegy megelőlegezve a majdani rá emlékezés "helyeit", mert ő talán megértette, hogy az elmúlás könyörtelenül elkoptat szót, gondolatot, embert... hacsak föl nem idézik az emlékét.

             Kozma Mária
            (részlet a "Torzó" című kötethez írt előszóból)